A smailholmi szirén
joi 2007.08.02. 10:31
A boldogságtól megszédülve futottunk keresztül az erdőn. A hang forrását kerestük. Hívtuk, szólongattuk; lényegtelen volt, hogy jött-e válasz. Mindenfelé visszhangzott a dallam, ide-oda pattogott a fák törzse között.
Nemsokára vége szakadt a rengetegnek, és mesés látvány tárult elénk. Csillogó, szikrázóan fényes tündéri tavacska, melynek szélén ott ült ő. Csak ült és fésülte vörös fürtjeit. Úgy gondoltuk, muszáj közelebb mennünk hozzá. Le is ültünk vele szemben, és csak keresztül engedtük magunkon énekét. De néhány pillanat múlva – ha valóban csak pillanatok és nem órák vagy napok óta ültünk ott – megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába minket. „Közelebb! Közelebb!” – hallottuk – „Gyertek, hisz már vártunk rátok.”. Akaratlanul is közelebb húzódtunk. Ekkor megláttuk a tündér elbájoló tekintetét. Mélyzöld szeme szinte belevájt lelkünkbe. Éreztük, hogy még ha akarnánk se tudnánk hátrálni. De nem is kívántuk otthagyni őt. Hallani akartuk gyönyörűséges hangját. Ekkor lassan elfordult és a tó felé mutatott. „Nézzétek a liliomokat!” – és csakugyan, hirtelen liliomok százai lebegtek a víz felszínén – „Egy más, mint a többi. Figyeljétek! Rég elvesztett szerelmemtől kaptam, de mostohaanyám elátkozott engem és büntetésem, hogy sohasem lehet enyém a virág, és így a szerelmem se. Kérlek titeket, keressétek meg nekem.” Keserű hangja nem hagyta, hogy ne higgyünk neki. Egy emberként indultunk a part mentén lebegő nagyobb liliom felé, mely halványlila színben pompázott. Odasiettünk, megragadtuk és abban a pillanatban…
Nem ritka ezen a hideg, ködös, misztikus helyen a tündérek, manók, koboldok és egyéb furcsa lények emlegetése. Bár lassan már mindenki úgy érzi, kívülről ismeri e terület mítoszvilágát, de (és ismét itt a mindig várt „de”) mindig akadnak régi, elfeledett családi történetek, szájhagyomány útján terjedő esti- és tanmesék, amelyek elbizonytalanítanak minket.
Smailholm Dél-Skócia egyik megyéjében; világjárók és megszállott mítoszkutatók kedvelt állomása. A smailholm-i lakosok régóta mesélik, hogy a városka melletti tó nem csak halaknak és vízinövényeknek ad otthont. Kétségtelenül esténként, amikor a lenyugvó nap sugarai a fenyők ágai közt sütnek keresztül, földöntúli hangokat hallhatunk. Ámde ezek a csilingelő, varázslatos hangok nem a jót hirdetik. Aki elcsábul ezek hallatára, örök időre elkárhoztatja lelkét. Az idelátogató idegenek gyakran elvesztik fejüket és segítenek a gonosz szirénnek, kinek húga liliom alakjában jelenik meg, majd magával ragadja víz alatti birodalmába őket, akik hittek a szirénnek és megérintették a virágot.
/egy skót legenda nyomán/
|